Tű A Lemezen (ebook)

Tű A Lemezen (ebook)

Autor:
Thury Zsuzsa
3,99
AÑADIR FAVORITONo disponible+ info

Información

Envío y devoluciones

Akik megszerették Boér Zsófit, a Körülményes ifjúság vonzó lányalakját, minden bizonnyal nagy érdeklődéssel veszik majd kezükbe ezt az új regényt, amely párizsi tanulmányútján követi nyomon hősünket. Várakozásukban nem is csalódnak, hiszen a mű, miközben Párizs sokszínű, eleven képét, megannyi jellegzetesen izgalmas típusát eleveníti meg, egy fordulatokban gazdag szerelem történetét bontja ki. Zsófi és Mihály szerelme kezdettől fogva halálra ítélt szerelem, pedig mindkettő talpig ember, mindkettő igazi társat keres a másikban, de jellemük végletesen különbözik, s ezt a különbözőséget legfeljebb a pillanatok fedhetik el. Ugyanakkor törvényszerű is összetalálkozásuk: Zsófi ezen a kapcsolaton méri le önmagát, erőpróbája ez a kapcsolat, amelyből már céltudatos, magamagát és hivatását vállalni tudó ember-asszonyként kerül ki győztesen. Thury Zsuzsa az emberi lélek kitűnő ismerője, az emberi kapcsolatok sokszínű ábrázolója a gazdag eseménysor bemutatásával egyszersmind a tágasabb világ, a kor atmoszféráját is érzékeltetni tudja, anélkül hogy a cselekmény szerkezetén lazítana, s ezáltal válik regénye izgalmasan összetetté, tanulságaiban jelenünkre is átsugárzóvá.


Detalles del ebook
ISBN:
9789633767306
Editorial:
Fapadoskonyv.hu Kiadó
Formato:
EPub con DRM
Idioma:
Húngaro
Género:
Novela fantástica
Subgénero:
Novela de Ciencia Ficción y Fantástica

Referencia:

9633767306 |

EAN:

9789633767306

Otros ebooks de Thury Zsuzsa.

ver todos