Pocok Péter Kalandjai (ebook)

Pocok Péter Kalandjai (ebook)

2,99
AÑADIR FAVORITONo disponible+ info

Información

Envío y devoluciones

Pocok Péter gyengélkedik. Sámson egér elhatározza, kirándulást szervez barátjának, ugyanis levegőváltozásra van szüksége. Útja Budapesten keresztül Párizsig tartana, csakhogy a városnézés nem lesz bonyodalommentes. Péter utazásának állomása egy francia művészeti iskola lenne, ahol szeretne festővé válni, de célját nem érheti el könnyen.A félénk Pétert útonállók támadják meg, majd egy sor akadály keresztezi útját. A kis pocok azonban mégis eléri célját, mert meggyőződése, álmainkért küzdeni kell! „Pocok Péter időnként kétségbe esik, gyakran kerül veszélybe, és néha nem a legjobb megoldásokat választja, de szerencsére ott van mellette a legjobb barátja, meg egy-két segítője, akik felnyitják a szemét, és addig terelgetik, amíg ez a kedves pocok sikeresen megold minden helyzetet. Szerethető, esendő mesehős ő, akit egy fiatal, tehetséges szerző, Gönczi Erika álmodott meg. Kívánom, hogy Erika és hősei álmai váljanak mielőbb valóra - mindannyian megérdemlik!" – Fejős Éva “Gönczi Erika és mesehőse, Pocok Péter, együtt indult el a nagyvilágba hogy meghódítsák - elektronikus úton - a gyerekek szívét. A küldetés még nem ért véget, de Erika máris nagy sikereket ért el külföldön az e-mesekönyveivel.” – Marie Claire Magazin “Amióta nálunk is egyre hevesebben tombol az e-book láz, azóta olyan, eddig ismeretlen, tehetséges szerzők számára is kapuk nyílnak mesék terjesztésére, akik eddig valamilyen oknál fogva, akár csak óvatosságból, kerülték a könyvkiadói hullámokat. Ilyen e-book-szerző például Gönczi Erika is. Az egérmesében Sámson egér és Mirci kisasszony örökös harcában egyszerre jelennek meg a macska-egérháború klasszikus toposzai, valamint a kalandmesék számtalan, a gyerekeket a betűkhöz, Sámsonhoz, Sün anyóhoz, Mókus Mikihez, Bagoly Borbálához, no és persze Miss Pollyhoz kötő fordulatai.” – Pesti Műsor Magazin.


Detalles del ebook
ISBN:
9789638981455
Editorial:
Gönczi Erika
Formato:
EPub con DRM
Idioma:
Húngaro
Género:
Infantiles y juveniles
Subgénero:
Infantil 9-12 años - LECTURAS

Referencia:

9638981455 |

EAN:

9789638981455